Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Kolczonay Ernő életútja

Kolczonay Ernő 1953. május 15-én, Budapesten született, Csapó Etelka (1925-1992) és dr. Kolczonay Ernő (1911-1991) harmadik gyermekeként. Anyja csecsemőgondozó, apja orvos volt. Három testvére, Katalin (1948.09.29.), Enikő (1950.06.23.) és István (1960.07.29.).

Feleségét Budavári Juditot (1955.03.07.) úszóként ismerte meg, és 1975.08.09-én vezette oltár elé. Két gyermekük született. Fia, Gábor (1979.03.27.) a TF vívóedzői szakán szerzett diplomát és 2008.08.08-án kötött házasságot Kápolna Edittel (1984.01.03.). Lánya, Judit (1981.01.30.)  légiutas-kísérőként dolgozik. Unokája, Kolczonay Huba 2008.03.12-én született és a család legifjabb tagja.

Kolczonay Ernő gyermekkora nagy részét a téren töltötte, reggeltől estig focizott, játszott. Az általános iskolát Zuglóban kezdte, osztályfőnöke Metzger Éva volt. 8 évesen kezdett úszni a BVSC-ben, később pedig asztaliteniszezett a Telefongyár csapatában. Apja kérésére tanulmányait a Fáy András Szakközépiskolában folytatta, majd a Központi Hírlapirodánál dolgozott, előbb újságkötözőként, majd állományvezetőként. Ekkor már aktívan sportolt. A Honvéd öttusázójaként élete első versenyét megnyerte. Később vívóként folytatta sportpályafutását, mestere Horváth Kornél, nevelőedzője Jávor István volt. 1973-ban érettségizett a Dolgozók Gimnáziumában, ezzel párhuzamosan kötelező katonai szolgálatát is letöltötte az Újpesti laktanyában, a Flottila (sport) században. Diplomáját 1978-ban szerezte, a Testnevelési Főiskola vívóedzői szakán.

Hosszú és sikeres sportpályafutása volt. Először 1974-ben (Grenoble VB), utoljára 25 évvel később, 1999-ben (Bolzano EB) volt a magyar vívócsapat tagja. Három Olimpián képviselte a magyar színeket. Első világkupa sikerét 23 évesen (1976, Budapest), az utolsót 44 évesen (1997, Sydney) nyerte. Tízennyolcszoros magyar bajnok (3 egyéni, 10 csapat, 5 tőrcsapat). Világversenyeken 4 aranyat, 4 ezüstöt, és 6 bronzérmet szerzett. Világbajnoki arany, Európa-bajnoki ezüstérmes versenyző. Nyolcszoros Világkupa győztes, Universiade  győztes. Két Olimpián (1980 Moszkva, 1992 Barcelona) is ezüstérmet szerzett. Az 1984-es Los Angelesi Olimpia bojkottja okán megrendezett, „Vörös Olimpiát” (Barátság Versenyek) megnyerte. Sportpályafutása elismeréseként a Bp. Honvéd "Örökös Bajnok Tag" címmel tüntette ki. 1992-ben Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetést vehetett át Göncz Árpádtól. 2008-ban, 55. születésnapja alkalmából Miniszteri oklevelet kapott a magyar sportéletben kifejtett tevékenysége elismeréseként.

1990-92 között a görög párbajtőr válogatott edzője volt és családjával együtt Athénban élt. 1991-ben alapította meg a Fless Vívóiskolát, Magyarország első magánkezdeményezésű vívóklubját, aminek elnöke, edzője és versenyzője is volt egyben. 2007-ben rövid ideig a Norvég fővárosban, Oslóban vállalt vívóedzői munkát.

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Berator

(JosephRen, 2018.12.12 12:07)

Trizer opinie

home remedies for allergies

(Ricfaut, 2018.12.06 10:54)

kiwi latex allergy symptoms std that causes rash on hands and feet http://doctor-ask-you.blogspot.com/2018/12/histamine-is-foreign-substance.html garlic allergy acne

mraierssc

(oabnppaoe, 2018.12.02 18:04)

buy fake viagra
viagra spam

zone online casino jucve

(Weirtyirranoxia, 2018.11.15 01:56)

free online casino games caesars free slots | casino blackjack | slot games casino game

zone online casino ttycc

(Weirtyirranoxia, 2018.11.14 18:55)

casino slots real casino | online casino | las vegas casinos lady luck

play online casino yhrvy

(Weirtyirranoxia, 2018.11.14 14:31)

hyper casinos foxwoods online casino | slots free | lady luck high 5 casino

online casino plcst

(VagfeAdigerar, 2018.11.14 13:38)

online casino bonus slots of vegas | vegas slots | casino online high 5 casino

play slots ivdmk

(dedOvard, 2018.11.14 13:19)

free casino games slotomania free casino games sun moon | old vegas slots | big fish casino casino bonus codes

las vegas casinos xdeag

(VagfeAdigerar, 2018.11.13 17:39)

jackpot magic slots online casino games | caesars free slots | play online casino vegas world casino games

free vegas casino games voyml

(Weirtyirranoxia, 2018.11.13 05:48)

online casinos online slots | vegas world slots | free casino games sun moon casino games free online

slots online pwyac

(queexiajaxfeaft, 2018.11.05 04:28)

lady luck online casino slots | heart of vegas free slots | brian christopher slots free slots

vegas world slots ntwlz

(dedOvard, 2018.11.04 22:16)

casino slots gsn casino slots | free slots | free online casino slots free casino games vegas world

old vegas slots jynqz

(oracuasse, 2018.11.04 13:43)

slot games online casinos | casino blackjack | virgin online casino online casino real money

free online slots leyel

(rotTTonoElolley, 2018.11.04 08:47)

best online casino free casino games sun moon | free casino slot games | parx online casino free slots

my vegas slots djqwa

(snanuaddy, 2018.11.04 03:12)

casino slots free online casino slots | play online casino | free online casino games vegas casino slots

chumba casino pdftm

(Mewsupseway, 2018.11.04 00:06)

simslots free slots free casino games slots | old vegas slots | online casino gambling gsn casino slots

casino play ogvfj

(belereddy, 2018.11.03 23:59)

online gambling casino gold fish casino slots | best online casinos | free online slots slotomania free slots

vegas world slots xjbxo

(snanuaddy, 2018.11.03 23:29)

online casino gambling empire city online casino | casino real money | hyper casinos liberty slots

mgm online casino ntxqh

(rotTTonoElolley, 2018.11.03 23:24)

online casinos for us players slots for real money | caesars free slots | casino blackjack casino online slots

slots free wywbw

(belereddy, 2018.11.03 19:45)

caesars free slots brian christopher slots | free casino games | free casino games vegas world casino games slots free

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13

Következő »